gondolatok

 

Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat, ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet, ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat, ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat

*

Azok vagyunk, amivé saját gondolataink tettek bennünket; ügyelj hát arra, mit gondolsz.

*

Azt tanítod legjobban, amit magadnak kell leginkább megtanulnod

*

Nem kél olyan vágy benned, melyhez ne kelne erő is benned valóra váltani. Meglehet, hogy azért meg kell dolgoznod érte.

*

Minden ember, minden apró mozzanat életedbe úgy került, hogy magad vontad oda. Az pedig, hogy most mit kezdesz velük, rajtad áll.

*

Ahelyett, hogy kezelnéd az életedet, el vagy kötelezve, hogy igazad legyen, hogy jól nézzél ki, hogy dominálj és hogy kényelmes légy.

*

Akár azt hiszed, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad lesz.

*

Az élményeidért Te vagy a felelős!

*

Kezdd el úgy élni az életet, mintha az életed múlna rajta.

*

Elvetsz egy cselekvést és egy szokást aratsz; elvetsz egy szokást és egy jellemet aratsz; elvetsz egy jellemet, és amit aratsz az a sorsod

*

Értelmedet, figyelmedet azokra a dolgokra összpontosítsd, amiket akarsz, és fordítsd el azoktól a dolgoktól, amelyeket nem akarsz.

*

Nem az a fontos, hogy meglássuk, ami a távol ködébe vész, hanem hogy megcselekedjük, ami most előttünk áll.

*

A legnagyobb kudarc után egy lépéssel ott a siker.

*

Az egyetlen ember, aki érzéseidért felel, te magad vagy.

*

A pesszimista minden kihívásban egy problémát lát. Az optimista minden problémában egy kihívást lát.

*

Ahhoz, hogy ténylegesen megváltozzunk, először el kell fogadnunk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, fenntartás nélkül. A változás paradoxona, hogy mindaddig nem változhatunk meg, ameddig nem fogadtuk el magunkat mostani állapotunkban.

*

Adj lehetőséget a dolgoknak, hogy megtörténjenek! Adj lehetőséget a sikernek, hogy bekövetkezzék. Lehetetlen megnyerni a versenyt, ha nincs bátorságod odaállni a rajthoz, lehetetlen bármiben is győznöd, ha nincs bátorságod harcolni. Nincs tragikusabb, mint az olyan ember élete, aki megálmodott valamit, akiben ott él a becsvágy, de aki állandóan csak vágyakozik, reménykedik, és sosem ad lehetőséget az álmának, hogy megvalósuljon. Egy pislogó álmot dajkál, de nem tesz semmit, hogy a parázs lángra lobbanjon.

*

A dolgok önmagukban soha nem rosszak, csak a róluk alkotott gondolataidban válnak azokká.

*

Az, amit másban szeretek, én magam vagyok.
Az, amit másban elutasítok, én magam vagyok

*

Lustasággal még senki sem lett halhatatlan.

*

– Mit csinálnál máskép, ha tudnád, hogy csak egy fél év van hátra az életedből?
– Akkor is azt csinálnád, amit éppen most?

*

Aki nem tudja, mit akar az életével kezdeni, ki van szolgáltatva mások akaratának, szeszélyének és saját hangulatváltozásainak…

*

Aki nem tudja, hogy mit akar elérni, ne csodálkozzon rajta, ha valami mást ér el.

*

Paradoxon, de aki keveset tud, általában nem akar többet tudni, aki viszont többet tud, még többet akar tudni.

*

Ha mindig azt teszed amit mindig is tettél, akkor mindig azt kapod, amit mindig is kaptál.
TÉGY VALAMI MÁST!

*

Soha nem azt hisszük, amit látunk, hanem azt látjuk amit hiszünk.

*

Arra már nem szavazhatsz , ami van. Arra már szavaztál.

*

Az ember arra született, hogy élvezze létét, hogy teremtsen, és hogy boldogságot árasszon magából.

*

Bizonygasd saját korlátaidat, s bizony, szert teszel rájuk.

*

Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak nevezi.

További idézetek:albert eistein,idézetek a bibliából,szent ágoston,buddha,anthony de mello,marcus aurelius

 

cimkék: gondolatok, gondolkodó gondolatok

hozzászólás

Hozzászólás írása.