szent ágoston

A múltat meg lehet változtatni, hogyha teljesen a jelenben élsz.

*

Az ember szentnek nevez egy követ, egy képet a templomban, egy szimbólumot, ami előtt hódolni tud, elaltatva ideig-óráig benső félelmeit és vágyait. Ez a szentség a gondolatra épül.

*

Van egy szentség, amely nem gondolati, és nem érzésekből táplálkozik. A gondolat sem felismerni, sem felhasználni nem tudja. Megfogalmazására is képtelen. Ez a szentség az emberi élet legnagyobb igazsága…

*

A felhő nem tudja, miért éppen erre száll, s miért épp ily sebesen. Érzi a késztetést: most erre van az út. De az ég tudja az okot és a célt minden felhő mögött, s tudni fogod te is, ha elég magasra szállsz, hogy túlláss a láthatáron.

*

Az eredendő bűn: korlátozni a Létezőt. Ne tedd.

*

Az ember mikrokozmosz, a makrokozmosz pontos mása. Mindazt, amit kívül érzékel, megtalálja önmagában is.

*

Semmi sem állíthatja meg azt, aminek eljött az ideje.

*

Ha elfogadtam saját magamat, elfogadom, hogy utamnak nem az én elképzeléseim szerint kell alakulnia: lemondok hatalmi igényeimről, arról a követelésről, hogy fejlődésemet egyedül saját „énem” kormányozhatja. Örömmel elfogadom, hogy fejlődésem valóban más úton járhat, mint ahogy azt elképzeltem, s fantáziámban kiszíneztem. És mégis tökéletes és lényemnek megfelelő lesz.

*

Minden embernek megvan a maga útja, csak el kell fogadnia és követnie kell.

*

A szabadság legmagasabb fokát akkor értük el, ha azt mondhatjuk: „Uram, legyen meg a Te akaratod.”

*

A térkép sohasem a terep.

*

Uram, mint elkóborolt bárány, szorongva kerestelek magam körül, míg Te mindvégig bennem lakoztál. Vándoroltam városok utcáin, terein, sehol sem leltelek, mert nem találhatom meg kívül azt, aki mindig bennem lakozott

*

Szeretnéd tudni, milyen a szeretet? Figyeld meg, hová vezet.

*

Röviden hangzik a törvény, mely eléd van adva: szeress és tégy, amit akarsz!

További idézetek:albert eistein,idézetek a bibliából,gondolatok,buddha,anthony de mello,marcus aurelius

cimkék: szent ágoston, szent ágoston idézetek

 

hozzászólás

Hozzászólás írása.